2009.06.01.

"X-AKTÁK - Y-ELKÖVETŐ(K)"!!!


Amióta - közel 10 év után - " ismét szabad vagyok " 2008.01.20.-ától alig történhetett valami a KÖRMENDI GYERMEKGYILKOSSÁG KONCEPCIÓS ÜGYÉBEN AZ ÁRTATLANSÁGOM BIZONYÍTÁSÁÉRT!
Egészen pontosan csak annyi,hogy tavaly májusban a lehető legmegalapozottabb perújítási kérelem elkészítéséhez a nyomozati iratok eredeti (színes) fénykép és videofelvételekkel együtt TÉRÍTÉS ELLENÉBEN történő lemásolását és kiadását kértük!Írásbeli kérelmünket ügyvédemmel DR.SOMOS ZOLTÁNNAL a FÓKUSZ stábjának kíséretében személyesen vittük el és adtuk be a VAS MEGYEI BÍRÓSÁGRA!Amit " természetesen " elutasítottak!Majd másodfokon a GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLÁN a fellebbezést is!Erre az elutasításra reagálva az ügyvéd úr mindössze azt merészelte mondani,hogy AKÁR A HIVATALLAL VALÓ VISSZAÉLÉS BŰNTETTÉNEK A GYANÚJA IS FELMERÜLHET!Ami ugye abszolút nem vádaskodás?!
Miért nem történhetett a " szabadságom " kezdete óta ennél több!Azért,mert a VAS MEGYEI BÍRÓSÁG ELNÖKE a szavai kiforgatásával a BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARÁNÁL - azt állítván,hogy ezen kijelentésével a bíróságot bűncselekmény elkövetésével hozta összefüggésbe - rosszhiszemű ügyvédi magatartás címén mégis ETIKAI VIZSGÁLATOT kezdeményezett ellene!!!Mindezekről az ügyvéd úr nevének a GOOGLE-ba történő beírásával a tavalyi hírekből válogatva bárki meggyőződhet!
Mindannyian nagyon jól tudják,hogy az ügyvéd úr sem követte el a terhére rótt cselekményt!!!Mégis ennek eredményére várunk már 12 hónapja!!!
Kizárólag ezért nincs azóta sem semmi előre lépés!!!Véletlenül sem azért,mert belefáradtunk,meguntuk vagy feladtuk volna!!!
Már ebből is látható,tényleg mindent megpróbálnak,elkövetnek - mert a tét ugye nem kicsi - ,hogy megakadályozzák vagy legalábbis - az életemből minél többet elrabolva - minél tovább késleltessék az ÁRTATLANSÁGOM kiderülését!!!
Még attól sem riadtak vissza,hogy - más lehetőség már nem lévén - az ügyvéd úr becsületét is kikezdjék!!!VAJON MEDDIG HALOGATHATÓ MÉG A VÉTLENSÉGÉNEK KIMONDÁSA???
Azok akik ártatlanul,igazságtalanul küzdelemre kényszerítettek,most már küzdeni sem akarnak hagyni?!MIVEL A VALÓDI IGAZSÁG A RÉSZLETEKBEN LAKOZIK,A TÉNYEK PEDIG MAKACS DOLGOK,NEKEM MÉG A SAJÁT ÜGYÉBEN EGYÉBKÉNT MINDENKIT MEGILLETŐ NYOMOZATI ANYAGOT SEM AKARJÁK KIADNI!!!NEHOGY " VÉLETLENÜL " SIKERES PERÚJÍTÁST TUDJUNK CSINÁLNI!!!EZÉRT INKÁBB TELJESEN ÉS VÉGLEGESEN EL AKARNAK LEHETETLENÍTENI!!!SŐT BÁRMIRE KÉPESEK A LEGALJASABB HAZUGSÁGOKNAK ÁLCÁZVA!!!EGÉSZ EGYSZERŰEN MÁR A LEGALAPVETŐBB ALKOTMÁNYOS JOGAIMAT SEM AKARJÁK HAGYNI ÉRVÉNYESÜLNI!!!
MINDENÁRON MINDENKIVEL EL AKARJÁK FELEDTETNI EZT A POLITIKÁTÓL SEM MENTES ÜGYET!!!
HA A NYILVÁNOSSÁG MOST EZT AZ ÜGYET,EZEN A PONTON HAGYJA ELFOJTANI,ELTUSSONI,ELHALLGATNI,AKKOR MAJD MINDENKI CSAK AZT TALÁLGATHATJA,HOGY VAJON KIK LESZNEK A MINDENKORI HATALOM KÖVETKEZŐ ÁRTATLAN ÁLDOZATAI!!!MERT SAJNOS LESZNEK AZ NEM IS KÉRDÉS!!!TEHÁT KÖZEL SEM CSAK MAGAMRA GONDOLOK!!!HA AZ IGAZAM KIDERÜLÉSÉVEL AKÁR CSAK 1 MÁSIK ÁRTATLAN EMBERT IS SIKERÜLNE KÖZÖS ÁLLAMPOLGÁRI ÖSSZEFOGÁSSAL MEGMENTENI AZ " IGAZSÁG " SZOLGÁLTATÁS " TÉVEDÉSEITŐL " , MÁR AKKOR IS MEGÉRTE!!!MINDENESETRE ÉN IDŐBEN SZÓLTAM!!!


Blogarchívum